SZELEK SZÁRNYÁN AZ ADRIÁN - 10.


13,20-kor a fedélzeten előrehaladás közben megcsúszott a bal lábam és a szalon bal hátsó nyitott ablakán bezuhantam a bal lábammal. A bal combom alsó része az ablak alsó peremére vágódott, a comb külső részén a középső harmadban fájdalmat és duzzanatom éreztem. A jobb lábam fent maradt a szalon felöli tetőn és a körül is mérsékelt fájdalom jelentkezett. A bal lábamat megmozgatva éreztem, hogy nem törött el, de egy ökölnyi duzzanat keletkezett a comb külső oldalán, amit a bőr alatt elszakadt zsírszövetnek, esetleg izomszövetnek éreztem, a bőrön csak horzsolás jelentkezett. A duzzanatot azonnal visszanyomtam az eredeti helyére és egy negyed óráig nyomva tartottam, hogy a szakadt szövetekből jelentős vérzés ne keletkezzen. Ezután elfásliztam, amikor is már éreztem, hogy a térdemig érzés zavar is jelentkezett, tehát a comb oldalsó részén lévő ideg feltehetően elszakadt. Ez a Murter sziget dél-nyugati sarkánál a Duznac szigettől észak-keletre történt.

Adriai élménybeszámoló

A szél elült és újra motorra váltottunk, a vitorlákat behúztuk. A hajónk méretéről is pár szót. A hossza 13,45 m, a vízvonalnál 11,5 m. Szélessége 4,00 m, a mélysége 1,95 m. Balast: 2.700 kg, motorteljesítmény 36,8 KW. Víztartály édesvíz számára: 360 l, dieseltank: 115 l. A nagy vitorla 38 m2, Génuánk: 52 m2, ha a spinakerünk lenne az még 130 m2-t jelentene.

Egy közeli szép kis öbölben lehorgonyzást és fürdést tervezünk. Ez az öböl az Zminjac nevű sziget nyugati részén helyezkedik el, a víz 7 m mély, horgonyt engedünk és beereszkednek a vízbe. Zsolti a bociból fotózza a hajót és egy olyan fotót is, készítünk, mint amikor belezuhantam az ablakba. Moni is készített rólam fotót az én gépemmel. A combomon a duzzanat nem növekedett a rugalmas pólyázást megnedvesítettük és további fáslizásos kompresszió végett a fáslit fenn tartottuk. Zsolti benavigálta, hogy hol horgonyzunk. Szélesség 43°, 50´ , 312 N hosszúság: 15° , 34 458 É. Ez a pont a hajónk helye. Fantasztikus ez a navigálás. Szükséges hozzá kézi tájoló és térkép két 90 fokos egyenlő szárú háromszöggel, melyek pontosan egyformák. Az átfogó közepén 0 fok, körülötte jobbról 0 foktól 180 fokig félkör alakú szögmérő, egy rézből, vagy bronzból való körző, amely 17 cm-t tud befogni. Kellemesen telik az idő, beszélgetünk a skiperrel az ajánlatról és a teljesítésről, valamint a tulajdonosok felelősségéről. Közben sirályok jelennek meg és elkezdjük etetni őket, buknak a kekszre.

17,10-kor a horgonyt felszedtük és továbbhaladunk északnak. Amerre a szem ellát csupa szépség, ez vesz körül bennünket. Szinte hazudósan szép minden. Sajnos a szél nem jött meg, ezért motorral haladunk tovább Murter kikötőjébe, ami 2,1 mérföldre van még előttünk. Itt megjegyezném, hogy a motor beindításra oda kell figyelni, mert a fedélzeten akkor csak cipőben lehet mozogni mert ha elesik az ember akkor a meztelen lába megsérülhet. A bocit és a kidobott kötelet behúztuk, nehogy a motor az indításkor esetleg feltekerje. Ezt is mindig meg kell tenni. A horgonyt felhúztuk az elektromos csörlővel és 17,20-kor pontosan elindultunk a Murter kikötő felé. A tengerészeti térképen és a kikötő ismertetőben Murterről a következőket írják: 3.000 lakos, nagy marinája van, Marina Hramina a neve, 30 m hajóhosszig jó, 400 kikötőhely, 250 parti tárlóhely a befogadó kapacitása, 50T-s travellift, 15T daru szerviz, étterem, kisebb boltok, mosoda, néhány vendégszoba. Ez vár ránk, amikor beérkezünk .A murteri öbölben, haladva szépen művelt gyümölcsösöket, olajfás ligeteket láttunk kőkerítéssel védve a toronyhullámoktól, amelyek Neptunus parancsára naponta zúdulhattak a parti védelemnek. Messziről jónak, közelről még jobb kikötőnek tűnik, farral kikötünk 17,50-kor. Mikor a kikötőssel végezve teljesen megállunk zeneszerű hangokat, észlelünk (mint a szirének), és pontosan megfigyelve kiderül, hogy a szomszéd hajók, és a mi hajónk kötélzetén zeng a szél, mint ha aeol hárfán játszanának. A skipper Zoli henteshez készül darált húst venni, mert vacsorára milánói makaróni van tervezve. Zsolti és Moni lehet, hogy elmennek egy hangulatos kis vendéglőbe rákot, vagy valami egyéb tengeri herkentyűt enni, de még elválik, hogy mi lesz. Én a sérült lábam miatt valószínűleg nem tudok velük tartani.

Adriai élménybeszámoló

A kikötés utáni dolgokról még egyszer annyit, hogy legelőször a skipper a papírokkal kiszáll, amit a muring feladó embere elvisz. A muring kötél az a kikötői segédeszköz, amely az orrfelőli oldalon kissé távolabb a kikötő aljára le van rögzítve és a hajó orrát, ehhez lehet fixálni. A tat felől két oldalt a kötelek az orr felőli muringgal szabályozva a hajó és a móló közti távolságot tudják megadni, és olyan távolságra kell őket beállítani, hogy a hajó fara és a móló között legyen 50-60 cm, ahová kritikusabb esetekben puffereket is lehet behelyezni. A hajó és a móló közti távolságra egy deszkát lehet helyezni, amit kikötő pallónak is neveznek, és ezen lehet ki-be járni, ez a palló rendszerint kissé emelkedik, vagy lejtős, a móló magasságától függően. Az elektromos kábelt is csatlakoztatni kell a vételi helyhez, és így 220V tudjuk kapcsolni a hajót, mert ez kell a vízmelegítéshez, a hűtőgéphez, a telefontöltőkhöz, valamint az akkumulátorok feltöltésére. A másik fontos csatlakozó a vízvételi helyhez egy slag, amin friss vizet tudunk tölteni a 360 l-es édesvízi tankunkba.

Az energia oszlop, amihez csatlakozunk ebben a kikötőben szép kék és ezt a színt a fürdőben, mosdóban is tetten értük, oly módon, hogy a fürdőben a tükrök kerete kék és kékek a fürdő ajtók is. A csempék jó összhangban kiválasztott szép zöldek és az egész marina újnak tűnik. A fürdő kabinokba itt végre kis padot találunk és jó fogasok is vannak. A kellemes fürdésünk után ezt a történetet a fedélzeten lévő bocin ülve írom. Szenzációs élmény ez az egész látvány és maga a környezet is. Körülöttünk a kikötőben smaragdzölden fodrozódik a tenger és a közeli parton harsognak a mediterrán zöldek. Az ember Homo Mediterranensnek tudja elképzelni magát és a szabadságunk idejére kicsit hasonlítani is fogunk rá, mert ez a meleg elbágyaszt, a friss szél felélénkít egy szó, mint száz kicsit déliesen érezzük magunkat. Még jó erős a nap, de kellemes a frissítő szél is. Az írás közben hallom, hogy készítik a vacsorát. A mészárostól megvett darált húst készítik bolognai mártással összekeverve. A tésztát is főzik, jó nagy adagot kérnek a fiúk. A forró vízbe széttett lábbal ugrik a tészta és hamarosan készre főve a szósszal összekeverésre vár.

A horgonyzó helyünktől nem túl messze, mintegy 60 m-re van a kikötő keleti fele, fenyvessel és bozótossal, most hallom először a kabócák ciripelését, remélem éjszaka, nem zenélnek ezek a rovarok, mert eddigi ismereteim szerint nem valami kitűnő zenészei a rovarvilágnak.

18,50 telefon haza. a telefonálás kissé bonyolult a mobiltelefonról. Az én telefonomban kártya van és ezért *127*+3696- (otthoni szám) # ennek bebillentyűzésekor a displayn megjelenik, hogy kérését fogadjuk. Kiírja, a „Válaszol” szót, melyet megnyomva a kapcsolat létrejön, és hamarosan megtudjuk, hogy otthon minden rendben van, egy- két mondat és az összeköttetést megszakítjuk, mert külföldről drága a mobil és a telefonon megjeleni minden hívás után, hogy „barangolásra” mennyi pénze maradt az embernek.

Tekintettel arra, hogy a vacsora elkészült, a fiatalok csak sétát és fagyizást terveznek. Zadarba hagyják a vacsorát, ami attól függően közös is lehet, hogy hogyan határoznak a többiek pénzügyileg.

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14

AKTUALITÁSOK

Tekintse meg akciós kínálatunkat!
Ha folyamatosan értesülni szeretne aján­latainkról, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Ismerkedjen meg a nálunk bérelhető, illetve megvásárolható hajók típusaival! Képes adatbázisunkban többszáz hajó fotóját böngészheti.  Hajótípusok »

HAJÓBÉRLÉSI ABC

1. Kiválasztják a hajózási területet, mely helyen hajóznának legszívesebben (kikötő). Hányad magukkal szeretnének kikapcso­lódni, melyik időpontban és milyen típusú hajót szeretnének bérelni az Adrián.

2. Ajánlatot kérnek tőlünk a fenti szem­pontok alapján.

3. On-line rendszerünkkel azonnal ellen­őrizzük a bérelhető hajókat, ajánlatot kül­dünk írásban vagy telefonon, melyben a megadott szempontoknak megfelelő, lefog­lalható hajók, illetve alternatív lehetőségek találhatók.

4. A rendelkezésre álló hajók közül kivá­lasztják a megfelelőt.

5. 7 napos opciót (előfoglalási jogot) ké­rünk a hajóra, valamint megküldjük a hajóbérleti szerződést aláírásra.

6. Az opció érvényességi idején belül alá­írva visszajuttatják a szerződést és befize­tik, vagy átutalják a foglalási díjat, 30 - 50%-át a teljes bérleti díjnak.

7. Lefoglaljuk a hajót.

8. Átadjuk, a hajóval, a kikötővel és a hajózási körzettel kapcsolatos tudnivalókat tartalmazó dokumentációt.

9. A megadott határidőre befizetik, átutal­ják a bérleti díj hátralévő részét és rendel­kezésre bocsátják a szükséges adatokat az utaslista (crewlist) kiállításához.

10. Utazás és hajóátvétel előtt eljuttatjuk a Boardpass-t, azaz a hajóra lépési enge­délyt is, amennyiben a hajótulajdonosnak szükséges.

11. A bérleti idő kezdetére Ön leutazik a kikötőbe, lista szerint átveszi a hajót a bá­zisvezetőtől. Leellenőrizendő a hajó állapo­ta, megbízhatósága.

12. Kifizetik a letétet, illetve letétbiztosí­tást, valamint a helyben fizetendő megren­delt extrákat.

13. A hajózás ideje alatt remekül érzik magukat. (Ez a legfontosabb lépés!)

14. A megadott határidőre visszaérkez­nek a kikötőbe, ahol leellenőrzik és átveszik a hajót, ugyanúgy, mint ahogy azt indulás­kor tették. A bázisvezető visszafizeti a leté­tet.
Ön már a következő nyaralás tervein gon­dolkodhat!